meghivo 1 oldal JPGA Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézet, a magyar etnográfia vezető intézménye 2017-ben ünnepli alapításának 50. évfordulóját. Ebből az alkalomból 2017. november 21-én (kedden) 10:00 órai kezdettel jubileumi ünnepséget szervez a a Humán Tudományok Kutatóházában (Bp. 1097 Tóth Kálmán u. 4.). A meghívó a részletes programmal itt olvasható.

Az intézet központi feladatvállalásának tekinti a magyar néprajzi kutatások összefogását, a külföldi társintézményekkel való intenzív szakmai kapcsolattartást. Égisze alatt születtek meg és készülnek ma is a magyar etnográfia kézikönyvei, sorozatai. Az ünnepi tanácskozás célja egyrészt az intézet keretei között zajló legfrissebb néprajzi kutatási eredmények bemutatása, rávilágítva arra, hogy ezek miképpen épülnek az elődök munkáira, másrészt annak reprezentálása, hogy a néprajzi kutatások hogyan járulhatnak hozzá a kortárs társadalmi, gazdasági és kulturális folyamatok, kihívások és konfliktusok megértéséhez és menedzseléséhez, igazolva a néprajzi kutatások társadalmi hasznosíthatóságát.