Médiakonferencia a Bölcsészettudományi Kutatóközpontban

media1A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának Médiatudományi és Médiatörténeti Kutatócsoportja és a Médiatanács Médiatudományi Intézete 2012. november 15-én tudományos konferenciát rendezett Magyar sajtószabadság és -szabályozás, 1920–1989 címmel.

Fodor Pál, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának megbízott főigazgatója nyitotta meg a tanácskozást. Bevezetőjében kiemelte, hogy a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Médiatudományi és Médiatörténeti Kutatócsoportja azzal a céllal alakult, hogy az országban több helyen is (főként az egyetemek kommunikáció és média szakjain) zajló médiatudományi kutatások és a médiával egyéb szempontból (médiajog, szabályozás kérdése) foglalkozó szakmai műhelyek (pl. a Médiatanács Médiatudományi Intézete) működését összefogja, az egymás közötti kapcsolatokat kiépítse. Ezt a célt szolgálja a jelen konferencia is. A magyar sajtó- és médiatörténeti kutatásokat összeurópai és regionális, közép-kelet-európai kontextusba helyezve, összehasonlító jogtörténeti megközelítéssel kell végezni.

media2Paál Vince, a Médiatanács Médiatudományi Intézete munkatársa Sajtószabályozás és sajtószabadság a Horthy-korszakban című előadásában kifejtette, hogy a korszak sajtópolitikájára a korlátozott demokrácia volt jellemző. 1921 decemberétől 1939-ig nem volt cenzúra, a jogszabályok azonban lehetővé tették a hatalom beavatkozását a sajtó területére. Az állam törvényes rendje elleni, vagy a nemzetet sértő vagy gyalázó megnyilvánulások esetén sajtóperek indultak, és különböző retorziókat alkalmazott a hatalom. Lap betiltására azonban az egész korszakban csak két esetben került sor. Az 1939. évi II. törvénycikk a honvédelemről ismét lehetőséget adott a cenzúra bevezetésére, amivel a hatalom élt is, de ezzel együtt még bizonyos sokszínűség jellemezte a magyar sajtót egészen 1944 októberéig, a német megszállásig.

Klein Tamás, az ELTE ÁJK PhD-hallgatója Az elektronikus sajtó szabályozásának kezdetei Magyarországon címmel a Horthy-korszak idején megkezdődött rádiózásról beszélt. Az új médium megjelenése új szabályozást igényelt volna, azonban az írott sajtóval szemben a rádiózás az 1930-as évek második feléig szinte teljes szabadságot élvezett. Ennek az Európában magas szintű gyakorlatnak, a szabályozás hiányának az oka egyrészt a hatalom nem kellő helyzetfelismeréséből adódott (nem voltak tisztában az új médium lehetséges hatásával), másrészt abból, hogy a hatalom elegendő biztosítékot látott a rádió vezetőinek személyében – akik a vezető politikai elithez tartoztak –, és úgy vélte, nincs szükség külön szabályozásra. A rádiós műsorszolgáltatás nem minősült sajtónak, így nem is vonatkoztak rá a sajtószabályok. A rádió, bár magántársaságként működött, tulajdonképpen közszolgálati feladatokat látott el színvonalas irodalmi és tájékoztató műsoraival. Csak az 1930-as évek második felétől erősödött meg a hatalom igénye a rádió politikai felhasználására, és a rádióban érvényesülő sajtószabadságot végül a háború korlátozta.

Mák Ferenc művelődéstörténész, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet munkatársa (Zenta) Magyar sajtó a Délvidéken 1914–1944 címmel az 1870-es évek óta működő délvidéki magyar sajtó két világháború közötti, kisebbségi sorban töltött időszakáról beszélt. Kiemelte, hogy 1929 után teljesen leszűkült a királyi Jugoszláviában a sajtó mozgástere, meghatározták azt is, hogy egyáltalán miről írhatnak az újságírók. Ugyanakkor a magyar sajtó bizonyos szempontból nagyon jó helyzetben volt, az egy főre jutó sajtótermékek tekintetében nemcsak a kisebbségekhez képest, de a délszláv sajtóhoz képest is jobb arányokkal rendelkezett. A magyar kisebbségnek azonban szüksége is volt még a nagyon szigorúan szabályozott, cenzúrázott sajtójára is, hiszen a közösségteremtésnek és -megtartásnak ez maradt az egyetlen fóruma. Gyakorlatilag a megszüntetett magyar intézmények helyét vette át a sajtó: a megjelenő lapokban többek között magyar irodalom, ismeretterjesztés, jogszolgáltatás, szociális akciók meghirdetése és rendezése is szerepelt.

Révész T. Mihály címzetes egyetemi tanár (ELTE ÁJK) Sajtószabályozás Magyarországon 1945–1960 című előadásában hangsúlyozta, hogy a háború utáni deklarációkban és békeszerződésekben kiemelt sajtószabadság elve és a valóságban, a rendeletekkel megvalósított sajtóirányítás között ellentmondás feszült. 1947-től 1959-ig 17 rendelet született a sajtó szabályozására, illetve egyre szigorúbb korlátozására. 1949-ben megfogalmazták, hogy „csak a népi demokratikus állam céljaival harmonizáló sajtó szabad”, és az 1949. évi XX. törvény media3szerint a „dolgozók érdekeinek megfelelő” sajtószabadságot kell megvalósítani. 1956 után törvény végül nem született a sok tervezetből, inkább minisztertanácsi rendelettel valósult meg a szabályozás.

Takács Róbert, a Politikatörténeti Intézet tudományos munkatársa A sajtószabadság értelmezési vitái és a megvalósult gyakorlat Magyarországon 1948–1989 címmel a sajtószabadság értelmezéseiről tartott előadást. 1947 után Magyarországon is megjelent a szovjet ideológia a sajtóról, miszerint a kapitalista sajtó a pénztől függ, tehát nem független, a szovjet rendszerben viszont a sajtót a társadalom (a nép) ellenőrzi, tehát csak ez lehet igazán szabad. 1949-re Magyarországon is kiépült az egypárti sajtó. 1955-től azonban kisebb vita kezdődött a sajtószabadságról, legalábbis szakmai körökben, amiben megfogalmazódott, hogy a lapalapításnak szabadnak kellene lennie. Viszont a szocializmussal szembeni erőknek nem biztosítható sajtó. A desztalinizációs folyamatban szóba kerültek olyan témák a sajtóval kapcsolatban, mint a bírálat lehetősége, a nyilvános vita, a tájékoztatás szabadsága, de mindebben nem haladták meg a szocializmus kereteit, nem került szóba a pluralizmus. Sőt a nyugati sajtót gyakran bírálták profitorientáltsága, bulváros jellege, színvonaltalansága, szűk körű volta miatt. Az 1960–1970-es években is csak a kimondhatóság határai tágultak, de az alapstruktúrák lényegében változatlanok maradtak Magyarországon.

Horváth Attila egyetemi docens (ELTE ÁJK) A cenzúra Magyarországon a szovjet típusú diktatúra idején címmel konkrét példákkal mutatta be a cenzúra mechanizmusát. Cenzúrahivatal ugyan nem volt, sem jogi szabályozás, viszont szinte mindenki, aki a kiadással kapcsolatban állt – kiadó, szerkesztő, illetve párttitkár, pártszervek – része volt annak a folyamatnak, hogy mi jelenhetett meg nyomtatásban. Meghatározták, mely szerzők nem publikálhattak egyáltalán Magyarországon (emigránsok, Horthysták, jobboldaliak, polgáriak, keresztények), vagy a megjelentethető szerzők mely műveit nem lehet kiadni (vallásos, polgári, a szocializmussal nem összeegyeztethető); illetve a megjelent művekből is gyakran hagytak ki részeket (szintén pl. vallásos jellegűeket, polgári szokásokat). Bizonyos témákat egyáltalán nem lehetett érinteni semmilyen műben (pl. Oroszország története, Trianon, 1919 eseményei). A politikai helyzet változásakor a megítélés is változott, tehát az arról megjelenő írások hangvételének is ehhez kellett alkalmazkodnia (Sztálin megítélése, Hruscsov szerepe).

Farkas Ildikó