Domokos Mariann, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézet fiatal kutatói ösztöndíjasa Mese és filológia. Fejezetek a magyar népmeseszövegek gyűjtésének és kiadásának 19. századi történetéből című pályamunkájáért, míg Mátyás-Rausch Petra, az MTA BTK Történettudományi Intézet tudományos munkatársa az Erdélyi ércbányászat a Báthoryak korában A szatmári és erdélyi bányavidék arany- ezüst-és higanybányászata (1571–1613) című munkájáért Akadémiai Ifjúsági Díjat vett át. Az Akadémiai Ifjúsági Díjat az MTA a fiatal kutatók kiemelkedő tudományos dolgozatának elismerésére hozta létre. A díjra az adott tudományterületen kiváló, egyéni vagy csoportos munkával elért eredménnyel lehet pályázni. A díjakat 2017. február 8-án Lovász László, az MTA elnöke és Török Ádám, az MTA főtitkára adta át. A részletes beszámoló az MTA honlapján itt olvasható, a képgaléria itt tekinthető meg. Minden díjazottnak gratulálunk!

AID